A Bauhaus nyomában 1.
Ebben a poszt-sorozatban a város identitását kereső perspekívákat, szólamokat, urbanisztikai diskurzusokat, valamint a kevésbé ismert dolgokat szeretném bemutatni, hogy felfedjük Pécs rejtőző arcait. Mi érdekli az idegent, és mi érdekli a városlakót? Mit akar látni, mit akar kapni az, aki Pécset szeretné megismerni? Avagy mit takar el előlünk a Belváros?
Az ókeresztény, török, középkori és századfordulós épületek mindig is a város kulturális értékeihez tartoztak, meghatározták a látogató számára kötelező stációkat. Ha azonban valaki egy városba érkezvén annak jelenvalóságát, hiteles atmoszféráját és életét is szeretné megismerni, látóterébe kell emelnie a Kertváros paneleit, a magasházat, a perifériákat, a Belvároson kívüli területeket is. A Mecsekből a városra tekintve ugyanis az első, amivel az utazó szembesül: Pécs Janus-arca. Természetesen ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen városaink legtöbbje rendelkezik óvárosi, frekventáltabb, kulturális értékekben gazdagabb, valamint periférikusabb, elhanyagoltabb vagy éppen intimebb területekkel. A test működéséhez elengedhetetlenek a belső szervek kevésbé esztétikus és kevésbé frekventált rendszerei. A 2010-es évben lezajlott urbanisztikai transzformációk léptéke csak a századforduló vállalkozásaihoz mérhetőek. A városon azóta csak a bányászat következtében gombamódra kinövesztett panelterületek végeztek komolyabb beavatkozást. Most annak a perspektívának az aktualitásával találkozunk lépten nyomon, amely a városok centrum-periféria skizoiditásának kérdéseit próbálják feltárni. Az integráció, a fókusz eltolása Pécs esetében az uránvárosi városrésszel már kedvező képet mutat. Van azonban egy másik szál is, ami által tágulhat időképünk, és aminek segítségével a város múlt századi életét is kulturális értékeink sorába szőhetjük.
Ebben a poszt-sorozatban a város identitását kereső perspekívákat, szólamokat, urbanisztikai diskurzusokat, valamint a kevésbé ismert dolgokat szeretném bemutatni, hogy felfedjük Pécs rejtőző arcait. Mi érdekli az idegent, és mi érdekli a városlakót? Mit akar látni, mit akar kapni az, aki Pécset szeretné megismerni? Avagy mit takar el előlünk a Belváros?
Az ókeresztény, török, középkori és századfordulós épületek mindig is a város kulturális értékeihez tartoztak, meghatározták a látogató számára kötelező stációkat. Ha azonban valaki egy városba érkezvén annak jelenvalóságát, hiteles atmoszféráját és életét is szeretné megismerni, látóterébe kell emelnie a Kertváros paneleit, a magasházat, a perifériákat, a Belvároson kívüli területeket is. A Mecsekből a városra tekintve ugyanis az első, amivel az utazó szembesül: Pécs Janus-arca. Természetesen ebben nincs semmi rendkívüli, hiszen városaink legtöbbje rendelkezik óvárosi, frekventáltabb, kulturális értékekben gazdagabb, valamint periférikusabb, elhanyagoltabb vagy éppen intimebb területekkel. A test működéséhez elengedhetetlenek a belső szervek kevésbé esztétikus és kevésbé frekventált rendszerei. A 2010-es évben lezajlott urbanisztikai transzformációk léptéke csak a századforduló vállalkozásaihoz mérhetőek. A városon azóta csak a bányászat következtében gombamódra kinövesztett panelterületek végeztek komolyabb beavatkozást. Most annak a perspektívának az aktualitásával találkozunk lépten nyomon, amely a városok centrum-periféria skizoiditásának kérdéseit próbálják feltárni. Az integráció, a fókusz eltolása Pécs esetében az uránvárosi városrésszel már kedvező képet mutat. Van azonban egy másik szál is, ami által tágulhat időképünk, és aminek segítségével a város múlt századi életét is kulturális értékeink sorába szőhetjük.
E szál most vezessen minket az építészet felé, ahol a Pécsről való gondolkozásban jelentős kezdeményezések zajlottak az utóbbi években: Kritikai minták c. kiállítás, EL/AWAY projekt, Kelet-Nyugati Átjáró konferencia és fesztivál valamint még számos esemény, civil kezdeményezés dolgozott és dolgozik azon, hogy a város identitását meghatározza, két arcát egymás felé fordítsa. Ezek a sorozatok éppen a kulturális tudattágítás eszközeivel igyekeznek beemelni és történelmivé tenni a 20. század nyomait, valamint a kortárs jelenségeket. Ez természetesen mindig generációs feladat is. Nemrég például "felfedeztük" Bauhaus-örökségünket. Örülvén ennek az új rokonságnak, kezdjük a tágítást valami kedvcsináló csemegével.
A Kalliwoda-villa, egy dal a Mecsek oldalában:
Pécs sokáig rejtegette a nagyközönség elől a Bauhaus műhelyéből származó értékeit, egészen a 2010-es év nagy kiállításáig, aminek folyományaként Pécs a köztudat számára is felkerült a Bauhaus térképre. És nem is akármilyen súllyal. Az iskola legnagyobb nevei ugyanis a dél-dunántúli városhoz kötődnek. Innen indult többek között Breuer, Forbát, Molnár a világhír felé. A "Magyarok a Bauhausban" program által sok, a városban lappangó információkincs látott napvilágot, valamint egy rövid bemutatófilm is terjeszti Pécs kuriozitását e téren.
A mögöttünk álló tavaszias hétvégén tettem egy sétát kedvenc Bauhaus épületemhez. Az ég annyira kék volt, hogy szerettem volna ilyen háttér előtt is megcsodálni. Nem tudok elmenni előtte a nélkül, hogy ne köszönteném. Sokakat egy old-school balatoni nyaralóra emlékeztet, vannak, akik viszont észre sem veszik a szomszédos órmótlan épületek rátelepülésétől. A Kalliwoda-villa azonban a legtöbb ember figyelmét felkelti apró, rafinált képzésű tömegével, fehér-kék színvilágával. Róla mesélnék egy kicsit a Bauhaus épületeket bemutató sorozat első részeként.
1939. Forbát Alfrédot felkeresi Kalliwoda Olga, híres énekesnő, és férje, Kürschner Emánuel zeneiskola igazgató megbízás ügyében. Forbát a megbízást elutasítja, mivel a tarthatatlan politikai helyzet miatt az országot már korábban elhagyni kényszerül. Svédországba emigrál. Ennek okán Molnár Farkasé lesz a munka, aki a hétvégi nyaralónak szánt épület tervezésével Pécsen is rajtahagyja kézjegyét. A Kalliwoda-villa számos, a tervezőhöz és az iskolához köthető jegyet felmutat, ám mindezt egyfajta játékos kreativitás megoldásaival. Emblematikus volta azért is kiemelendő, mert Molnár egyik kései munkájáról van szó.
Az épületet lekottázva érzékelhetjük, mennyire specifikus kivitelezésről van szó. A zenész házaspár életmódjára szabott terek rendhagyóak, még a Bauhaus-vonalon belül is. A homlokzaton elhelyezett ikon a művésznő nevét és hivatását szimbolizálja, KO és violinkulcs szimbiózisában. A bástyaszerű sarokelem az alaprajzban egy basszuskulcs hasvonalát követi, a belső térben a zongora pódiumának jelölvén ki az ívét. A nappali és az étkező falát eltolva pedig kényemes mini koncertteremmé volt alakítható a tér, szalonkoncertek számára. A manuálisan dönthető napozófalak, a hajóablakok, tágas, világos belső terek csak árnyalják nagyszerűségét, a világoskék festés pedig Molnár korábbi időszakára jellemző védjegyként ad neki egyedi hangszínt.
A következő részben a Bauhaus-háromszögről lesz szó, valamint a témafelvetőben említett város-diskurzusokat is szeretném bemutatni a későbbiekben.
Kép: Érintés c. kisfilm
Sajnos a neten nem található meg, de esetleg könyvtárból Pécsi Szemle Várostörténeti Folyóirat 2010/nyár (90-105 old.) Mendöl Zsuzsanna: Molnár Farkas és Pécs c. tanulmánya.
VálaszTörlésViszont a neten megtalálható Molnár Farkas emléktáblájának avatása. (Pécsett)